2011-ben Prágában adták át a Cseh Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kar új épületét, amely kívül-belül nem más, mint beton.
Az épület 8 emelet magas felfelé, 3 szint lefelé. Minden emeleten 10 stúdió található, tanári szobák és 4 tanterem, valamint az utolsó két szinten 17 extra kialakítású, galériás stúdió. A földszinten található a tanulmányi osztály, a ruhatár, egy kávézó, illetve az előadó termek, közösségi terek, társalgók. Az alagsorban modellezőműhely és számítógépes labor került kialakításra.
Az épület egyszerre ad helyet az építészkarnak és az informatikusoknak. Ez az osztottság tulajdonképpen megjelenik magában az épületben is. A 64 x 64 méter alapterületű és 30 méter magasságú épület négy egyforma blokkból áll. Majdnem tipikus kockaház kinézet tárul elénk, de az építészek egy ügyes mozdulattal az egyik kubust kivették és helyébe egy letisztult tér készült el.
Az építmény maga – attól, hogy betonból készült és ez kívül-belül jól látható, érezhető – nem lett rideg, barátságtalan, épp ellenkezőleg: fényes, tágas, szinte légies. Ez a tér szimbolizálja, hogy az egyetem falai között nincs akadálya a hallgatók képzeleteinek, a terveiknek.
Fotó és forrás: www.prae.hu