A kínai alkotó, Yang Yongliang és szorgos csapata három teljes hónapon át dolgozott a műalkotáson. A szinte ijesztően élethű cement-sárkányfej úgy fest, mintha épp most tört volna ki az őt fogságban tartó falból.
A kínai kultúrában a sárkány mindig is a béke, a jólét és az erő szimbóluma volt. Ábrázolásához csakis pozitív dolgok kötődtek. „Ezen túl a kínai nemzet és állam emblémájának is tekinthető – mondta el Yongliang. „Az eredeti elképzelésem az volt, hogy szokatlan módon világítsak rá a sárkány szerepére. Arra szeretném kérni ezzel a nézőt, hogy gondolkodjon el a jelenlegi társadalmunkon és életterünkön.”
A szobor fő matériájának kiválasztásával kapcsolatban ily módon érvelt a kínai művész: „Kína most a gyors fejlődés szakaszába lépett. Az utóbbi 30 év alatt Kínában felépült épületek körülbelül a világ cement- és acéltermelésének 40%-át használták fel. Elképzelhetjük, hogy Kína egésze gyakorlatilag egy óriási építési terület. Ennek következményeként rengeteg probléma merült fel, mint például a környezetszennyezés, túlzott energiafelhasználás és kulturális pusztítás. Ezen körülményekkel a háttérben készítettem el a szökni vágyó sárkány metaforikus alkotását, ami összekapcsolódik a halállal, ahogy ki akar szabadulni a bezárt falból.”
Forrás:
http://www.kulturpart.hu/kepzo/29148/cementsarkany_torte_at_a_falat_egy_galeriaban