Az Álmodó életre kel

Anglia észak-nyugati részén, a Szent Helen nevű kisváros peremén egy felhagyott bánya közelében állították fel Jauma Plensa Álmodó névre keresztelt betonszobrát.


A mű elkészítését kezdeményező ötlet még 2003-ból származik, amikor is a tervet felvették a városfejlesztési terv projektjei közé azzal a céllal, hogy felélénkítsék a Manchester és Liverpool között elhelyezkedő település idegenforgalmát, ők is felkerülhessenek a térképre.

Ezt követően 2006-ban a Channel 4 televíziós csatorna által elindított „The Big Art Project” részeként lehetőség nyílt rá, hogy a helyiek három évvel korábbi álma végül megvalósulhasson, több hónapi tervező és kivitelező munkával végül megépült az Álmodó, melyhez az utolsó elemet 2009. április 21 –én helyezték a helyére és ugyanazon év május 31. óta szabadon megtekinthető.

A tényleges építkezés 2008 októberében kezdődött, melynek során 90 darab egyedi, íves felületű darabot hoztak létre, melyekből végül összeépítették a 14 rétegre bontott szobrot. Az alsó rétegekben 8, a fejtetőn 3 elem található. A gyártáshoz előbb minden elemnek elkészítették az öntőformáját, majd rengeteg próbálkozást követően sikerült létrehozni azt a gyártósort, melyek megfeleltek a művész igényeinek és az elemek betonozására és szállítására is alkalmasak voltak. A helyszínen az előzetesen elkészített elemeket méretükből kifolyólag darukkal emelték helyükre, majd kosaras autókból dolgozó munkások rögzítették azokat az illesztéseknél, csatlakozásoknál.

A betonelemek előregyártását az észak-angliai Evans Beton Művek végezte, akik a szobor szikrázóan fehér színét a beton speciális összetételével érték el. Ehhez spanyol dolomit kőzetet használtak durva és finom adalékanyagnak valamint a betonreceptúrát fehércementtel és titán dioxiddal egészítették ki. A kötésben levő elemek felületét savas maratással tették még fehérebbé.

A szobor 373 tonnát nyom, az alaptest és a talapzat 130 tonna. A teljes megvalósítás összesen 6160 órát vett igénybe, ennek során a résztvevők mintegy 5500 csésze teát és kávét fogyasztottak el.

(A Beton újság 2012. márc-ápr. számában a 21. oldalon megjelent írás, illetve a http://dreamsthelens.com/site.do weboldalon található információk felhasználásával készült.)
 

 Vissza a hírekhez!


Budapest, 2012. augusztus 8.