Visszaadták a felújított, környezetbarát Kálvária-dombot Pécs városának

Összesen 80 tonnányi környezetkímélő betonelem növeli a megszépülő Kálvária-domb fényét és eszmei értékét. Június tizennegyedik napján adták át, s kerülhetett vissza Pécs vérkeringésébe ez a 8000 négyzetméteren fekvő, csodálatos adottságokkal rendelkező terület.


A 2012. március 19. és május 23. között zajló, rengeteg munkát igénylő felújítás végül meghozta gyümölcsét. A Kálvária domb egy építőipari vállalat, a Duna-Dráva Cement Kft. felajánlásából és kivitelezéséből szépülhetett meg. Szarkándi János elnök-vezérigazgató elmondta: „Magától értetődő volt, hogy szaktudásunkkal és erőnkkel hozzájáruljunk az Európa Kulturális Fővárosa program keretében újjászülető nagyváros egyik terének megújításához. A modern tájépítészeti elképzelések és a 21. századi építőanyagok szerencsés találkozásának köszönhetően, úgy újítottuk meg a Kálvária-dombot, hogy eközben megőriztük annak értékeit és ennek köszönhetően ismét a város részévé válhat a terület.”

A 35 millió forintos beruházásnak és a 30 fős kivitelezői gárdának köszönhetően megtisztították az elhanyagolt területet, sor került a parkosításra, a ritka növényvilág gondozására, annak tájidegen fajoktól történő megszabadítására.

A tavaly ősztől zajló zöldmunkálatokat követően idén márciustól már a park és a sétány építési munkálatainak kivitelezői vették birtokba a területet. A 64 napon át tartó második fázisban a 40 tonnás toronydaru 40 méteres gémének segítségével a helyükre kerültek a különleges betonelemek, illetve az egyenként 800 kilogramm tömegű padok. A legnehezebb elem még ennél is többet, 1000 kilogrammot nyom. Ezek különlegessége abban rejlik, hogy egy olyan cementfajta képezi alapanyagukat, mely fotokatalitikus reakció révén lebontja a levegőben lévő szennyező anyagokat, így javítva a levegő minőségét. Ez a TioCem®, amelynek speciális összetevői napfény hatására úgynevezett fotokatalitikus reakcióba lépnek a levegőben található szennyező anyagokkal és megkötik azokat.

Ezt a technológiát hazánkban a Kálvária-dombon kívül eddig csak egyetlen helyen, a váci cementgyár fogadóterénél alkalmazták. A TioCem® számos területen (például beton járdaszegélyek, tetőcserepek, járdakövek, útburkolatok, zajvédő falelemek, homlokzati elemek, biztonsági korlátok, alagút béléselemek készítéséhez is) biztosít tiszta és megbízható környezeti megoldást.

Az ily módon létrehozott park, sétány, illetve a „Nyolc boldogság” névvel ellátott kilátóterasz együttesének harmóniája alkot egy olyan csendes, zöld, ritka növénytársulásokkal tarkított helyszínt, mely kiváló célpontjául szolgál a pihenni, kikapcsolódni vágyó odalátogatók számára.

Források:
Heidelbergcement.com
Bama.hu
Heidelbergcement.com
 

 Vissza a hírekhez!


Budapest, 2012. augusztus 8.