Budafoki víztorony betonból – az egyedülálló megoldások tornya

 

Öt éves munka után elkészült a tétényi fennsík betoncsodája, azaz az új budafoki víztorony.


Az építkezés céljaként három fő szempontot határozott meg az építtető, a Fővárosi Vízművek Zrt.: a cég szimbólumává válhasson az épület, illeszkedjen a környezetbe, illetve a városképbe, és a környéken lakók egyre növekvő vízigényének kiszolgálására alkalmas legyen.
Több szempontból is különleges építményről van szó, hiszen a világon szinte egyedülálló módon nem a súlypont alatt támasztja alá a törzs a kelyhet, aminek elkészítését az időközben felmerülő problémák is nehezítették. Többek között a kehely részt nem lehetett a szokásos eljárással a talajon létrehozni, majd daruk segítségével a helyére illeszteni, hanem 24 méter
magasan kellett bezsaluzni, vasalni, majd betonozni az aszimmetrikus szerkezetű monstrumot. Az építkezés során a kivitelező fokozottan ügyelt a természeti értékek és az őshonos védett növények megóvására, áttelepítésére. A 43 méter magas, 37 méter átmérőjű létesítmény – melyhez az alapanyagot a Duna-Dráva Cement szállította – megépítése csak nagyon precíz számítások alapján minden statikai kockázatot kizáró terv alapján mehetett végbe, aminek elkészítését a szigorodó földrengésteher figyelembe vételére vonatkozó előírások is bonyolították. A kivitelező végül félig monolit, félig kéregpaneles módszert alkalmazott műszaki megoldásként. Ebben az esetben ez azt jelenti, hogy a torony törzse körül 24 méter átmérőben monolit felszerkezetet hoztak létre, majd ehhez csatlakoztatták a kéregpanelekkel készült újabb gyűrűt.
 
Fotó: Nagy Attila, Index.hu

 Vissza a hírekhez!


Budapest, 2008. július 17.