Új vezetők a lábatlani és a beremendi cementgyárak élén

A közelmúltban két hazai cementgyár élén is igazgatóváltás történt. A Duna-Dráva Cement Kft.  beremendi gyárának vezetésével júliustól Müller Ádámot bízták meg, míg a Holcim lábatlani üzemét még ezév elején Christian Christopher Nilsen vette írányítása alá.


A dél-afrikai születésű Nilsen cementipari karrierje Fokvárosban kezdődött. Néhány év múlva Johannesburgba került és részt vett a Holcim (Dél-Afrika) Projekt részlegének munkájában. Lábatlanra Élesdről került, a Holcim (Romania) cementgyárából. Mint elmondta, nagy várakozással tekint az itteni, magyar munkatársakkal való közös munkára. Úgy érzi, sok kihívást tartogat számára a Lábatlani Cementgyár, de arra számít, hogy egy ilyen csapattal a háta mögött nem akadályok, hanem lehetőségek várnak rá.

A beremendi cementgyár éléről sikerekben gazdag pályafutás után vonult nyugdíjba Katona Lajos, akit munkásságának elismeréseképpen 2009. június 5-én Miniszteri Elismerő Oklevélben részesített Varga István, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter.

Őt váltotta az igazgatói székben Müller Ádám, aki egyetemi évei alatt, egy tanulmányi kirándulás alkalmával járt először a beremendi gyárban. Nem véletlen tehát, hogy a Duna Dráva Cement Kft. cementgyára volt az első, és eddig egyetlen munkahelye, ahol 1985 óta sok részleget bejárt. Dolgozott művezetőként a mészüzemben, technológusként a cementüzemben, osztályvezető-helyettesként, majd 1994-től az őrlési divízió vezetője lett. De megfordult a minőségbiztosítás, a nyerselőkészítő üzem és a csomagolóüzem területén is. A napokban befejeződött beruházásról elmondta, óriási lehetőség a gyár számára, és egyben fordulópont is a helyi cementgyártás történetében.
 

 Vissza a hírekhez!


Budapest, 2009. október 12.