Komolyan veszi a kormány az építőipart

A Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezésére építésgazdasági egyeztetésen vettek részt a kormány, a szakmai szövetségek és az érdekképviseletek vezetői.


A szaktárca vezetésével, az építésgazdasági szereplőkkel folytatott egyeztetést követően 2010. június 24-én létrejött az Építésgazdasági Munkabizottság. A szakmai és kormányzati párbeszéd erősítésére megalakult szakpolitikai törzsasztal vezetője Széman György, a Magyar Építőanyagipari Szövetség elnöke lett.

A találkozón Dr. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ismertette az új kormányzati struktúrát, a magyar gazdaság helyzetét, valamint bemutatta az építőipari ágazatért felelős kormánytagokat. „Itt az idő komolyan venni, az elmúlt év tavaszán az építésügy versenyképes környezetének megteremtésére elfogadott országgyűlési határozatban foglaltak megvalósítását” – mondta Bencsik János belgazdasági államtitkár.

Az új, informális szervezet munkájának középpontjában az építésgazdasági stratégia, a bürokráciacsökkentés, a dereguláció, valamint az épületenergetika kérdéseinek kidolgozása áll. A kormány határozott szándéka a magyar építőipari vállalkozások versenyképességének javítása, ezáltal pedig a nemzetgazdasági növekedés és a hazai foglalkoztatottság bővítésének elősegítése – hangsúlyozta a tárca.

 Vissza a hírekhez!


Budapest, 2010. július 8.