A baalbeki terasz betontömbje

A rejtélyes baalbeki terasz betontömbjei láttán értetlenül állnak a tudósok, mások pedig úgy tartják, nem emberek építették őket.


A libanoni Beeka-völgyben található Baalbek, mely egyike a világ legrégebb óta tisztelt szent helyeinek, több évtizede tartja lázban a régészeket és tudósokat, olyan látnivalónak ad ugyanis otthont, melynek eredete számos kérdést felvet.

A régészeti kutatások szerint az egész város alapja nem más, mint a híres baalbeki terasz, melyet hatalmas, mérnöki precizitással összeillesztett kőtömbökből raktak össze - a világ legnagyobb kirakójának, illetve az óriások teraszának is nevezik ezért a helyet -, melyek közül a legnagyobbak több mint ezer tonnát nyomnak.

Egy még hatalmasabb kőtömböt találtak azonban a közeli kőbányában: ez, a dél kövének, illetve a várandós nők kövének nevezett sziklatömb a világ legnagyobb, emberi kéz által megmozgatott monstruma lenne, ha egyszer sikerülne kihozni a bányából. A baalbeki kövek azonban ezt az egyet leszámítva is a világ legnagyobb monolitjait, vagyis kifaragott, egy darabból álló, nem összerakott köveit jelentik.

Arra, hogy miként lehetett az ősi időkben ekkora sziklatömböket emberi erővel megmozgatni, máig nincs magyarázat, még a piramisok építéséhez hasonló elméletekkel sem álltak elő a kutatók, csupán találgatások folynak egy sajátos, lovak és emberek által működtetett, csigaszerű állványról.

Legenda és misztikus történet azonban jó pár szárnyra kelt Baalbekkel kapcsolatban. Vannak, akik úgy tartják, Káin fia emelte a várost a vízözön elleni védekezésként, mások szerint a terasz a földönkívüli civilizációkhoz köthető, egykor leszállópályaként szolgált, sőt, állítólag máig titkolják azokat az iratokat, melyeket itt helyeztek el, bizonyítva létezésüket, illetve biztosítva az emberi faj számára a jövőbeli fejlődéshez és a túléléshez szükséges instrukciókat.

 

Forrás: Femina.hu

 Vissza a hírekhez!


Budapest, 2011. március 21.