A Jedlik Ányos híd a tervektõl a megvalósulásig

 

Győr 2008-ban írta ki pályázatát a Mosoni-Duna fölött átívelő, Révfalu és Sziget város­rész közötti közúti híd megvalósí­tására. A Jedlik Ányos híd műszaki átadás-átvétele 2010. október 18-án történt meg.


 

1. Előzmények
Győr Megyei Jogú Város Önkor­mányzata 2008-ban írta ki pályázatát a város belterületén, a Mosoni-Duna fölött átívelő, Révfalu és Sziget város­rész közötti közúti híd megvalósí­tására, a hozzá kapcsolódó út- és közműépítési munkálatok elvégzésével egyetemben.

A pályázat nyertese a KÖZGÉP Zrt. vezetésével a KSM 2008 Kon­zorcium lett. A konzorci­umvezető cég alaptevékeny­ségét az elmúlt 90 évben az acélszerkezetek gyártása jelentette, azonban 2004-től profilja jelentősen bővült, ma már a társaság autópálya, vasút- és közműépítési, valamint kör­nye­zet­vé­delmi beruházásokat is végez.

Győr polgárainak régóta megfogal­mazott igénye volt egy járművel való közlekedésre is alkalmas híd a terü­leten, hiszen a Mosoni-Dunán itt lehet a Szigetközből a Rába bal partjára átkelni, a Sziget és Révfalu városré­szek között pedig a közvetlen kapcso­lat hiányzott Győr belső közlekedé­séhez.

 

2. Az új Mosoni-Duna híd tervezése
Győr Megyei Jogú Város kérésé­nek megfelelően, a lehető legkarcsúbb képet mutató híd megtervezése volt a feladat. Célként fogalmazták meg, hogy az új híd átvezesse a szemlélő tekintetét az egyik partról a másikra, az egyik városrészből a másikba, ezért a pályaszerkezetnek minimális ívelése legyen és a hídnak ne legyen pályatest feletti szerkezete. A cél: egyszerű le­mez átfektetése a víz fölött, amelynek szépségét karcsúsága, könnyedsége adja.

Az építtető két darab, szekrény-keresztmetszetű acél főtartóból és a vele együttdolgozó vasbeton pálya­lemezből álló öszvérszerkezetű, új Mosoni-Duna híd terveztetése mellett döntött, melyet a Vásárhelyi Pál gyaloghíd mellett helyeztek el. A két városrészt összekö­tő közúti hídon kétnyomú gépjárműforgalom, a szer­kezet két oldalán kialakított járdán pedig a gyalogos és kerékpáros for­galom zajlik.

A folyó feletti nyílás 63,0 m, az ártéri nyílások 41,0 m és 36,0 m hosszúak. A híd hossza 141,20 m. A kocsipálya 8,0 m széles, a járdák teljes szélessége 4,0-4,0 m. A tervezett hidat az „A” terhelési osztálynak megfelelő járműteherre és a járműsort helyet­tesítő megoszló teherre mére­tezték.

A híd alapozását 1,0 m átmérőjű CFA cölöpalapokkal tervezték. A pillérek alá 11-11 db CFA cölöp készült. A két különálló, felmenő oszlop 1,80 m átmérőjű vasbeton köroszlop, amelynek fejezete 3,00 m-re kúposan szélesedik ki.

A híd keresztmetszete két acél-főtartós, vasbeton pályalemezzel együttdolgozó gerendaszerkezet. A főtartók trapéz alakú, gerinclemezes szekrény keresztmetszetű acélgeren­dák, tengelytávolságuk 7,50 m. A főtartót szekrény-keresztmetszetű, ál­lan­dó magasságú gerenda alkotja. A gyári és helyszíni illesztések egyaránt hegesztettek. A hegesztett főtartók gyárilag 10 darabból készültek, ame­lyeket a helyszínen illesztettek össze hegesztéssel.

Az egymástól 7,50 m-re elhelyez­kedő acél főtartókat helyszínen készült vasbeton pályalemez hidalja át. A vasbeton pályalemez minimális vastagsága 23 cm, az acéltartók felett 30 cm vastag. A konzollemezek vastagsága a befogásnál 30 cm, a szegélyek felé 20 cm-re vékonyodik.

A betonozás alatt két vízijárom támasztotta alá ideiglenesen a híd­szerkezetet. A pályalemez betonozása három ütemben történt, a hídalak fo­lya­matos ellenőrzésével. A felszerke­zetet és az alépítményt összekapcsoló saruk egyszerű fazék-saruk, a fix saru a „B” pillérre került.

 

3. Az új Mosoni-Duna híd építése
A kivitelező KSM-2008 Konzor­cium vezetője a KÖZGÉP Zrt., a konzorcium tagjai a Strabag MML Kft. és a Mahíd 2000 Zrt. A projekt és a híd kivitelezésében igen hangsúlyos szerepet kapott a gondos előkészítés és a részletekig meghatározott orga­nizáció, mivel a meglévő Vásárhelyi Pál hidat az építés ideje alatt mind­végig meg kellett tartani a gyalogos­forgalom és a közműellátás folyama­tossága miatt. A munkaterületet a Mosoni-Duna mindkét oldalán be­épített telkek szegélyezték, így igen szűkös volt a munkaterület, ahol a meglévő gyalogos hídhoz nap mint nap több ezer győri lakos és egye­temista haladt át. Kiemelt figyelmet és folyamatos koordinációt kívánt a Széc­henyi István Egyetem párhuza­mosan futó fejlesztési pro­jektje.

A projekt engedélyezési terveit 2009. április 7-én adták be az engedélyező hatóságokhoz, majd 2009. szeptember 8-án elkészültek a kiviteli tervek. A munkaterület átadás-átvétele 2009. szeptember 11-én tör­tént és megkezdődtek a kivitelezési munkálatok.

A híd építése a mederben kiala­kított műszigetek, azaz a meder betöltések kialakításaival kezdődött. A kialakított műszigetekről vált lehet­ségessé a vízijármok csőcölöpjeinek leverése. A csőcölöpök leverését követően a KÖZGÉP Zrt. megkezdte az általa gyártott vizíjármok szerelését. A CFA cölöpalapozás készítése a szigeti oldalon kezdődött meg, tekintettel arra, hogy ezen az oldalon került kialakításra a szerelőterület, majd ezen metodika szerint készültek el a cölöpösszefogó gerendák és a pillérek.

A KÖZGÉP Zrt. központ­jában az építkezés ütemtervének megfelelőn megkezdődött az acél főtartók gyár­tása, hogy azok a kellő időben a helyszínen beépíthetőek legyenek. Az acélszerkezetet közúton szállították a helyszínre. Az acél főtartók a köz­pontban megkapták a gyári korró­zió­védelmi bevonatokat, majd a hely­színen a végleges bevonati réteget.

A szállíthatóság miatt egy főtartó 10 db szerelési egységből állt. Egy szerelési egység hossza 6,80 m és 18,00 m között változott, tömege ~30 tonna. Az acélszerkezet tolása 2010. január 21-én kezdődött meg és ösz-szesen 4 db tolási művelettel a teljes híd a helyére került.

Időközben a Győr Megyei Jogú Város által meghirdetett pályázaton az új Mosoni-Duna-híd a város polgárai­nak szavazatai alapján a Jedlik Ányos híd nevet kapta. Az acélszerkezet tolása 2010. már­cius 5-én fejeződött be, ezután meg­kezdődött a pályalemez zsaluzása, a betonacél szerelése, illetve a saruk elhelyezése. A pályalemez betonozása folyama­tos geodéziai ellenőrző mérésekkel, a tervezett betonozási ütemek szerint készült. 2010. június 11-én ünnepé­lyesen átadták a híd szerkezetét.

A befejező munkákat és a sikeres próbaterhelést követően a gyalogos forgalmat is a Jedlik Ányos hídra terel­ték és megkezdődhetett a Vásárhelyi Pál híd bontása. Az elbontott híd pilonjából és feszítőkábeleiből a szi­geti oldalon méltó emlékjel készül.

A Jedlik Ányos híd műszaki átadás-átvétele 2010. október 18-án, az ün­nepélyes átadás 2010. november 24-én történt meg.
 

 Vissza a hírekhez!


Budapest, 2012. január 3.