A Via Futuri az Interregionális Megújuló Energia Klaszter Egyesület kezdeményezésére évente megrendezésre kerülő konferenciasorozat, ami a fenntartható fejlődés és a megújuló energiák különböző aspektusait mutatja be.
A konferenciasorozat egyes rendezvényei minden évben a megújuló energiaforrások kérdéskörének egy-egy aktuális témáját dolgozzák fel, az idei előadások középpontjában a biomassza-alapú energiatermelés, a biomassza hasznosítás különböző formái és a kapcsolódó hatások vizsgálata állt.
A főbb témák a következők voltak:
a) Energianövények és biológiájuk; energetikai ültetvények ökológiai vonatkozásai.
b) A felhasználás formái, erőművek, fűtőművek.
c) A kapcsolódó társadalmi-gazdasági-logisztikai kérdések.
A konferencia kiemelten kezelte a lokális-globális felhasználás kérdéskörét és a környezeti – társadalmi hatások vizsgálatát.
A nyitó előadást Gérard Bourland, a PANNONPOWER HOLDING Zrt. elnök-vezérigazgatója tartotta, aki – többek közt – felvázolta a PANNONPOWER Társaságcsoport biomassza-alapú fejlesztési terveit.
Rudolf Péter, a PANNONPOWER HOLDING Zrt. fejlesztési igazgatóságának főmérnöke az első nap délelőtti szekcióülésén – Gérard Bourland előadásához kapcsolódóan – „A PANNONPOWER Társaságcsoport biomassza-alapú fejlesztési tervei” címmel tartott prezentációt. Előadásában szólt a biomassza alapú fejlesztés indokairól, amelyek közül a következőket emelte ki:
- A megújuló energiaértékesítés hosszú távon EU preferenciával rendelkezik,
- A kialakuló magyar energia stratégia preferálja a megújuló energiatermelést a jelentős energia importfüggőség miatt,
- A magyar agrárium számára az energetikai növénytermesztés új lehetőséget teremt,
- A Társaságcsoport pécsi telephelye környezetében jelentős mezőgazdasági potenciálok állnak rendelkezésre,
- Az erőmű szénbázisú telephelyi adottságai jól illeszthetők a biomassza felhasználáshoz.
Szalmabegyűjtés Spanyolországban
Bemutatott egy spanyolországi erőművi szalma begyűjtést, amely a lágyszárú fejlesztés mintájául is szolgál.
A pécsi projekt jellemzőiként az alábbiakat jelölte meg:
- 2010. évi üzembe helyezés, hő- és villamosenergia-értékesítés Pécs város számára.
- Bálázott tüzelőanyag:
- kalászosok szalmája
- energianád (miscanthus)
- energiafű
- kukoricaszár
A tüzelőanyag felvásárlására 10 éves hosszú távú szerződést köt a társaság. A projekt megvalósításához szükséges legfontosabb engedélyekkel rendelkeznek.
A PANNONPOWER Társaságcsoport energiaültetvénye
Előadásának második részében a Társaságcsoport energiaültetvény projekjét mutatta be. Az energiaültetvények mellett a következőkkel érvelt:
- Az egyre gyakoribb klimatikus szélsőségeket jobban tűri
- aszály
- jégverés
- időszakos vízborítás
- fagykár
- Kiszámítható jövedelmezőség a hosszú távú (10 év) átvétellel megbízható erőművi partnerrel
- termeltetési konstrukció fix jövedelmezőséggel
- vásárlási konstrukció fix árral és árkövetéssel
- Telepítési és művelési támogatás igénybe vehető (maximum 200 000 Ft/ha)
- Az Egységes (összevont) Támogatási Rendszerben (ETR, angolul: SPS) ugaroltatásnak számító jövedelmet biztosító tevékenység.
Összefoglalójában kiemelte:
- Évente ~7 Mrd Ft tüzelőanyag költség áramlik a régióba ó multiplikátor hatás,
- Hosszú távú tüzelőanyag vásárlási szerződés ó kiszámíthatóság,
- A projekt hazai erőforrások hasznosításán alapszik (szántóföld, mezőgazdaság, hazai munkaerő, hazai energiatermelés, hazai felhasználás),
- Környezetvédelem,
- Munkahelyteremtés, megtartás,
- Vidékfejlesztés,
- A termelők jövedelmezőségének javulása.
Ezen a kétnapos konferencián is jól bebizonyosodott, hogy nincs alternatíva, biomassza nélkül nincs biztonságos, környezetkímélő energiatermelés. A konferencia válogatott előadásait a szervezők egy konferenciakötet formájában kívánják megjelentetni.