Az erdei biomassza energiatermelésben történő felhasználása egyáltalán nem újdonság. Az utóbbi néhány évben azonban a kormányokra és a vállalkozásokra egyre nagyobb nyomás nehezedik – hazai és nemzetközi szinten egyaránt –, az ún. GHG kibocsátás csökkentése okán. A GHG, vagyis a greenhouse gas (üvegházhatást előidéző gázok) csökkentése érdekében tett lépések között a biomassza népszerűsége rendkívüli módon megnőtt.
Magyarországra, mint a rendezvény helyszínére többek között azért is esett a választás, mert dinamikusan megnőtt a biomasszából előállított elektromos áram részesedése (kvázi 0%-ról majdnem 3%-ra), így hazánk elsőrangú esettanulmányként szolgál. Ráadásul a természet megőrzésére tett erőfeszítések között szerepel a hazai, meglehetősen szűkös faállomány megóvása is; az így népszerűbbé vált ún. „energiaültetvények” már valószínűleg egyfajta irányt mutatnak.
A folyamatban részt vevő WWF nem csak a Klímaváltozási Csoporton keresztül van jelen, hanem aktívan felügyeli a természetmegőrzést is – az Erdő- valamint a Mezőgazdasági Csoport tevékeny részét képezi a folyamatnak.
A konferencia-sorozat „gerincét” tulajdonképpen egy tanulmányút adta, melynek során a résztvevők többek között a PANNONPOWER HOLDING Rt. kísérleti energiaültetvényén keresztül ismerkedhettek a témával.
A résztvevők célja a tanulmányúttal összetett volt: egyrészt a nagyüzemi energiatermeléshez alkalmazott biomassza használatával kapcsolatos kérdések jobb megismerése, másrészt a magyarországi ismeretek összegzése és későbbi továbbadása.