Franciaországban a 19. század végén építettek egy parkot, ahol betonból építettek természeti képződményeket: sziklákat, fákat, a távolról szalmafedelesnek tűnő házat is. (Buttes Chaumont Park)
Japánban működik egy étterem, ami egy betonból készült fa tetején van. A vendégek a „fa” törzsébe épített lifttel tudnak bejutni.
A vasbeton, vagyis a fémhuzallal fokozott szakítószilárdságúvá tett cement feltalálása nem egyértelmű. A franciák J. Monier kertésznek tulajdonítják az elsőséget, aki például virágcserepeket állított így elő, egy bizonyos Lambot pedig még csónakot is készített vasbetonból.
Az angolok azt hangoztatják, hogy ezek az alkotások sem jöttek volna létre, ha 1824-ben J. Aspdin nem találja fel a portland-cementet. Ám a vasbetonnak az építészetben való sokoldalú felhasználása és esztétikai elfogadtatása kétségkívül a franciák nevéhez fűződik, például G. Bodot-éhoz, akinek a párizsi montmartre dombján álló Szent János-temploma (1896–1899) a város képének meghatározó
eleme lett.
A cement elnevezés a római időkig nyúlik vissza, amikor is az opus caementitium kifejezést az olyan (a betonhoz hasonló) falazott szerkezetekre használták, amelyek kőzúzalékból és az azt összetartó égetett mészből készültek.