A helyiek az Öböl hófehér gyöngyének nevezik az Egyesült Arab Emirátusok fővárosában, Abu Dhabi-ban található Zajed sejk mecsetet. A muszlim világ nyolcadik legnagyobb temploma, több Guiness-rekord birtokosa, meglepő módon szinte teljes egészében betonból készült.
A közel negyvenezer hívő befogadásra alkalmas épületet európai, amerikai és arab cégek közös erővel építették fel a 2000-es évek elején, hivatalosan a 2007-es Ramadán-ünnepségsorozat zárásaként adták át. Az épület szerkezete és falai vasbetonból készültek, ennek során közel 120 000 m3 betont és 33 000 m3 acélt használtak fel. Ezt a vázat burkolták be márvánnyal, így nyerte el az épület végleges külsejét.
A hatalmas mecset tetejét 82 marokkói stílusú kupola díszíti, közülük a legnagyobb átmérője meghaladja a harminc métert. Ez az óriás a központi imacsarnok felett helyezkedik el, amely további két, nem hétköznapi berendezési tárgynak is helyet ad. A nyolcágú csillagra – vagyis Allah trónjára – emlékeztető alaprajzú terem padlóját egy több mint öt és félezer m2-es, kézi szövésű perzsaszőnyeg borítja, a mennyezetről pedig egy 15 méter magas és közel ilyen széles, arannyal-rézzel bevont és kristályokkal díszített csillár szórja a fényét. A hatalmas világítótest teljes tömegét a vasbeton kupolaszerkezet tartja. Mindkét „bútordarab” mérete világrekordnak számít.
A mecset legnagyobb tere a központi udvar, amely ezernél is több észak-afrikai stílusú dupla oszlop vesz körbe. A hívők tízezreit befogadó hatalmas tér vakítóan fehér márványborítást kapott, amelyből látványosan kiemelkednek az oszlopfők aranyozásai.
Források: dubaifaqs.com, musliheritage.com