Körforgalmi betonburkolatok

A betonburkolatos körforgalmi csomópontok megejtően vonzók teherbírásuk, alaktartó pályaszerkezetük és nagyszerű tapadó súrlódásuk miatt.


A betonburkolatos körforgalmi csomópontok Svájcban és Ausztriában már évek óta léteznek és újabban Németországban is egyre inkább elterjednek. Erősödik az a felismerés, hogy a betonkörforgalmak tartósak és ezért gazdasági szempontból is előnyösek.


Svájc
Svájcban 2003 szeptemberében újítottak fel először egy rövid idő alatt tönkrement aszfaltburkolatos körforgalmat betonpályával. A tapasztalatok igazolták, hogy az erősen igénybevett merevburkolatos körforgalom nagyon is tartós – 40-50 éves élettartamra számítanak! – és éppen ezért a leggazdaságosabb megoldás. Nemcsak egyre több aszfaltburkolatos körforgalmat újítanak fel betonburkolattal, hanem az új csomópontokat is már így tervezik és építik meg. Mostanában évente 20 - 25 körforgalmi csomópont készül betonburkolattal. Ebben a zürichi Kanton az éllovas, a beton csomópontoknak mintegy fele itt épül.

Németország
Németországban az első korszerű betonpályás körforgalmi csomópontot csak 2007-ben építették a rajnapfalzi Bad Sobernheim mellett, és ez a kivitelező cég külön ajánlata volt. Tervezési háttérként a Müncheni TU szolgált. Ugyanebben az időben Hessen tartományban, Darmstadt közelében hárompályás körforgalom is épült. A német cementipar marketing társaságainak és a szakmailag illetékes mérnök-egyesületeknek köszönhetően, a Bad-Soberheim-i körforgalom rövid idő alatt széles szakmai nyilvánosság és a hatóságok érdeklődésének középpontjába került. 2009-ben már Freiburgban egy, és 2010-ben Böblingen közelében már három további betonkörforgalom készült.

Ugyanebben az időben az első bajor (Markt Werneck mellett) nagyszabású beton körforgalom is megépült, amely a nagyteherforgalom miatt betonpályás csatlakozó útszakaszok sokaságától különleges műtárgynak számít. 2011 végéig Dél-Németországban további öt, az új tartományokban pedig két betonkörforgalmat biztosan üzembe helyeznek. A többi német tartományban is egy egész sor betonpályás körforgalmat terveznek. A már megépült, az éppen készülő és a tervezett körforgalmakkal együtt 2011 végére kb. 30 db ilyen betonműtárgy lesz már. Ha az eddigi sikeres egyedi példákat bátorító kezdeteknek tekintjük, akkor most már az a helyzet, hogy a nagyterhelésű körforgalmak esetére a szakmai világ a betonpályás megoldást fogadta el mára.

Ausztria
Ausztriában a betonpálya építése főleg az elsőrendű autópályákra és a gyorsforgalmi utakra összpontosult, ahol a nehézgépjármű forgalom gyors növekedésére lehet számítani, de a közlekedésbiztonsági szempontok is szerepet játszanak (pl. 1000 m-nél hosszabb alagutak esetén): ezek is betonpályák építését igénylik. Városi környezetben elsősorban a buszmegállók, buszsávok és keresztezési csomópontok épülnek betonburkolattal. Az utóbbi években azonban, – főként Kelet-Ausztriában – egyre több betonpályás körforgalom épül, részben közlekedésbiztonsági okokból, részben a baleseti csomópontok kiiktatása végett az elsőrangú, nagy forgalmú nehézgépjárműves közlekedési hálózathoz kapcsolódóan. Ezekben az esetekben lesznek leghamarabb nyilvánvalók a teherbírás és tartósság határai.

Megfelelő méretezés és szakszerű kivitelezés esetén a betonpályás körforgalmi csomópontoktól hosszú műszaki élettartam és ezzel együtt kicsi fenntartási munkaigény várható el. A tapasztalatokat és ajánlásokat 2006-ban a kiviteli gyakorlat számára a Betonpályás körforgalmak c. irányelvben (Merkblatt „Kreisverkehre mit Betonfahrbahndecken”) foglalták össze. E műszaki irányelv kiadása után a betonkörforgalom építések száma gyorsan megnőtt: 2005-ig 15 db, 2008 végéig már 80 db és 2010 végére már több mint 100 db betonpályás körforgalom lesz üzemben Ausztriában.

Forrás: MCSZ - Update 10/3

 Vissza a hírekhez!


Budapest, 2011. június 22.