A mester 1891. június 21-én Olaszországban, Sondrióban látta meg a napvilágot. Postamester édesapjának köszönhetően fiatal korában számos olasz várost megismerhetett, majd a bolognai egyetemen szerzett mérnöki diplomát 1913-ban. Az 1. világháborúban a hadseregben szolgált, majd Bolognában és Firenzében dolgozott mérnökként. Pályájának felemelkedése egybeesett egy végtelenül rugalmasan alakítható építőanyag, a vasbeton páratlan építészeti karrierjének indulásával.
Bár alkalmazásának kezdetei a 19. század elejére nyúlnak vissza, a 20. század eleje hozta el az építészetben igazi felemelkedését. A vasbeton népszerűvé válásának részben a terek iránti megváltozott igény volt az oka: egyre inkább szükség lett a hatalmas csarnokokra, így megváltozott az áthidalt tereket övező tartószerkezetek rendszere is. A kezdetben jellemző kötöttebb síkbeli szerkezetek (gerendák, tartókeretek) után a vasbeton a héjszerkezetekben képes igazán kibontakozni, ezekben valósul meg igazi formagazdagsága és a sokszor lenyűgöző térhatás. A térbeli héjszerkezetekben a betonnak és a vasalásnak is teherhordó szerepe van, ennek köszönhetően elképesztően karcsú, filigrán szerkezeteket lehet létrehozni: az ekkor épült baseli nagyvásárcsarnok vasbeton héja például 8 cm vastag, és 60 métert hidal át! Az építészek a szerkezettervező mérnökökkel karöltve dolgozták ki az új formanyelvet – a mérnök Eugéne Freyssinet, Walter Bauersfeld, Robet Maillart, Eduardo Torroja és természetesen Nervi mellett az építész Le Corbusier, Hermann Brenner, Felix Candela munkái tekinthetők úttörőnek.
Orvieto - hangár
A vasbeton szerkezetek evolúciója Nervi munkásságában is követhető. Első jelentős munkája egy nápolyi mozi, a hírnevet azonban az Alessandro Giuntolival együtt tervezett firenzei Artemio Franchi Városi Stadion (1930-32) hozza meg számára, amely még lemezekkel és gerendákkal épül, bár már érzékelhetőek rajta az új irányzat jegyei. Legfontosabb munkái közé tartoznak a 2. világháború előtt épített repülőgéphangárok, amelyekben igazán kiteljesedhetnek merész szerkezetei – a létesítmények háborúban sajnos mind megsemmisültek. A hangárokra kiírt pályázatot már az 1932-ben unokatestvérével együtt alapított cégével, a Nervi és Bartolival nyeri. Orvietóban, Orbatellóban és Torre del Lagóban épülnek a hat lábon álló, közel 40 x 80 méter alapterületű, parabolaívű csarnokai; az elsőt kivéve előre gyártott vasbeton bordákból épült rácsboltozattal készültek, amelyek közeit Nervi újítása, a ferrocemento lemez (acélhuzalból és finom cementhabarcsból készült héj) tölti ki. Később a tervező továbbfejleszti ezt a technológiát, az előre gyártott zsaluzatot is beépítve a szerkezetbe. Jelentős munkái közé tartozik a torinói kiállítási csarnok (1948-49) és a római Gatti gyár raktárépülete (1951).
Palazzo dello Sport
1947-ben kinevezik a római egyetem professzorává, ahol azt tanítja a hallgatóknak: elengedhetetlenül fontos, hogy a tervező megértse a fizikai törvényszerűségeket, amelyek szabályozzák a szerkezetekre és az anyagra ható erőket. Emellett fontos elve volt, hogy el kell vetni a régebbi korok megoldásait, amelyek korlátozzák az építők lehetőségeit.
Többek között Breuer Marcellel együtt tervezi a párizsi UNESCO-épületet (1953-58), Gio Pontival és Alberto Danussóval pedig 32 emeletes milánói Pirelli-tornyot (1956-58), előbbi nagytermének redőzött mennyezete különösen érdekes, míg utóbbi az egyik legszebb olasz magasház. Nevéhez fűződnek az 1960-as római olimpiára épült létesítmények: a kis és nagy sportcsarnok (Palazzetto és Palazzo dello Sport, 1956-57, illetve 1959-60), valamint a VI. Pál audiencia-csarnok a Vatikánban.
George Washington Bus
Bár legtöbb munkája Olaszországban található, hírneve a tengerentúlra is eljutott: második felhőkarcolója Montrealban, a harmadik pedig, egy 50 méter magas, hengeres torony, amely korának legmagasabb épülte volt, Sydneyben épült (1962-69). Az Egyesült Államokban is állnak általa tervezett létesítmények, többek között az ő nevéhez fűződik a George Washington Bridge buszpályaudvar, a Darthmouth College épülete és a Pietro Belluschival együtt tervezett San Francisco-i Szűz Mária székesegyház. 1963-ban a Harvard Egyetem díszdoktorává avatták, 1964-ben pedig elnyerte az American Institute of Architects aranyérmét. 1979-ben hunyt el Rómában.
Nervi épületeiben a formát a szerkezetek racionális, a matematikai törvényszerűségeket követő vonalvezetése határozza meg, ebben rejlik épületeinek szépsége is. A mester újra és újra törekedett az innovatív megoldásokra, a szerkezettervezés során felvetett kérdések újszerű megoldására. Jól jellemzi kreativitását, hogy a ferrocementóból még működő hajókat is sikerült előállítania! A 2. világháború után először egy 3,6 cm-es falvastagságú hajótörzzsel készült, motor hajtotta vitorlást, majd egy 11,6 méter hosszú kétárbocost, a Nennelét. Épületeiben a lenyűgöző építészeti teljesítmények a mérnöki racionalitásnak hála páratlan anyagtakarékossággal párosulnak: a 75 méteres szélesség felett ívelő torinói kiállítási csarnok héjszerkezet mindössze 5 cm vastag! Gyakran dolgozott kísérleti modellekkel, amelyeket bergamói laboratóriumában tesztelt. Fiai is követték a pályán, Antonio szerkezettervező mérnök, Mario építész lett.
forrás: HG.hu
