Többségünk azon is meglepődik, hogy a beton képes úszni a vízen. Egyesek azonban egyenesen kenut készítenek az építőipari anyagból, és versenyeznek vele. A nyár közepén rendezték meg Ráckevén az első országos betonkenu versenyt.
– Ez a megmérettetés csak hazánkban szokatlan, Amerikában már negyedszázada rendezik meg az úszó betonhajók küzdelmét, ráadásul 1840 óta ismert a betonhajó – magyarázta a Blikknek Dávid Júlia, a verseny szóvivője. A szabályoknak megfelelően itthon is kétszemélyes kenukat kellett két hónap alatt építeni a betonból. Ehhez egy speciális keveréket használtak a résztvevők.
Akár a vashajóknál, az üreg megfelelő geometriai kialakítása teszi lehetővé, hogy a hajó a felszínen maradjon. A beton egyik óriási előnye, hogy gyakorlatilag tetszőleges formában elkészíthető – ezt már a műszaki egyetem professzora mondta el a TV2 stábjának. Hozzátette, hogy az acélkészlet hiánya miatt betonból már 1850-ben csináltak hajót.
A bokszolókhoz hasonlóan a verseny előtt itt is mérlegelték – no nem a versenyzőket, hanem a hajókat. A legkönnyebb is 110 kilót nyomott, de akadt majd 300 kilós monstrum is. A vízretétel tehát korántsem egyszerű feladat, ennek ellenére számos nevező közül került ki a későbbi győztes Mapei csapata. De nem csak a leggyorsabb, hanem a legszebb és a legnehezebb csónak is díjazásban részesült.
forrás: http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/betonkemeny-volt-ez-a-kenuverseny-2092399
http://videotar.mtv.hu/Videok/2012/06/22/21/Betonkenuk_versenyeztek_Rackeven.aspx
http://tv2.hu/tenyek/video/betonkenu-a-dunan-tenyek-riport
képek forrása: Blikk.hu, Origó