Zöld aszfalt

A hazai közúthálózat mintegy hetven százaléka esetében tetemes összeget emészt fel a szintentartás, harminc százalék esetében pedig olyan rosszak a körülmények, hogy már a szintentartás sem lehetséges.


„Minőség az utakon” címmel rendeztek konferenciát Egerben, 2006. szeptember 12-15. között, ahol többek között elhangzott az is, hogy Magyarországon nagyjából 9 ezer kilométernyi útszakasz van nagyon rossz, közlekedésre alig-alig alkalmas állapotban, és ez az arány egyre csak romlani fog a közeljövőben, a felújítások elodázása miatt. Bizonyos útszakaszok esetében már a kátyúzás sem segít, az egész utat „cserélni” kellene.

László Sándor, a Magyar Közút Kht. vezérigazgatója a Népszabadságnak nyilatkozva elmondta, hogy az idén csupán 650 millió forint jutott útfelújításra.

Ez az összeg pedig tulajdonképpen a kármentésre elegendő: az aszfaltutak esetében képződő folyamatos fenntartási költségek miatt nagyjából 10 év az az időtartam, amely alatt „szinten lehet tartani” egy ilyen utat, ezek után nagyobb volumenű munkákra van szükség.

Az útügyi napokon egy újítást is megtekinthetett a sajtó: a zöld színű aszfaltot, amely minőségében nem, csupán színében és árában tér el az átlagos aszfalttól. A speciális anyag ára miatt egész útszakaszokat nem éri meg ilyennel burkolni, viszont kisebb parkolók vagy kerékpárutak esetében üdítő színfolt lehet.

 Vissza a hírekhez!


Budapest, 2006. szeptember 12.