A Betonút Zrt. és a portugál érdekeltségű Mota Engil alkotta konzorcium nyerte azt a közbeszerzési eljárást, amelyet az M7-es 1,1 kilométernyi szakaszára írt ki a kormány. A várhatóan jövő júniusra elkészülő útszakasz közel 1,1 milliárd forintba kerül.
Megépülhet végre az M7-es Letenye és az országhatár közötti szakasza, miután a Nemzeti Autópálya Zrt. által kiírt közbeszerzési eljárás sikeres volt. A mintegy 1,1 kilométeres szakasz kivitelezését nettó 1 millárd 98 millió forintért vállalta el a nyertes Betonút-Mota-Engil konzorcium. A Betonút közlése szerint az útszakaszt 2008. június 30-ig át kell adni a forgalomnak.
A kivitelező kétszer két sávos autópályát, közvilágítást, továbbá üzemi hírközlő berendezést tervez és épít, melynek során kb. 140 ezer köbméter földet termelnek ki, valamint 25,5 ezer négyzetméter kopóréteget építenek meg. A közbeszerzés része egy előre gyártott vasbeton tartóval épülő, háromnyílású hullámtéri híd is – ez egyelőre még nem a Mura hídja, az egy nemzetközi pályázat tárgya lesz.
A nyílt közbeszerzési eljáráson a győztesen kívül kilencen pályáztak: a Hídépítő Zrt., a Teerag Asdag AG, a Granit Hungária Kft., a Strabag Építő Zrt., a Vegyépszer Zrt., a Bilfinger Berger Hungária Kft., a Swietelsky Építő Kft., az Egút Zrt., valamint a MH konzorcium, amelyet a Mélyépítő Kft. és Hochtief Construction AG alkotott.