A beton és a piramisok összefüggéséről szóló első tanulmány először az 1980-as évek közepén jelent meg. Egy francia anyagtudós, bizonyos Joseph Davidovits kutatásokat végzett a piramisokból és környékükről származó mintákon, hogy megállapíthassa, az építéshez természetes vagy mesterséges anyagokat alkalmaztak-e az ősi egyiptomiak. A kutató arra a következtetésre jutott, hogy a piramist alkotó tömböket az eredeti elképzelés szerint nem a közeli bányák kőtömbjeiből faragták ki, és szállították a helyszínre, hanem helyben alakították ki mészkő és egy kötőanyag keverékéből. A különleges anyagot formákba öntötték, amely megszilárdulva felvette a mészkő jellemvonásait.

A philadelphiai Drexel Egyetem kutatói Michael Barsoum anyagmérnök professzor vezetésével nemrég különféle vizsgálatoknak vetették alá a mintákat, kielemezve és összehasonlítva őket a helyi nyers mészkövek mintáival. A kutatók meggyőződése, hogy a tömbök legalább 20%-a esetében egyfajta mészkő betont, ún. geopolimert alkalmaztak az építők. A megfigyelések Davidovitsot igazolták, aki annak idején még a mészkő alapú betont is készített, amellyel sikerült hasonló betontömböket összeállítania.

Az egyik leghíresebb egyiptológus, Zahi Hawass kétségbe vonta az állítást, mondván, hogy a kutatók valószínűleg a piramisok restaurációs muinkálatainál használt betonból vettek mintákat, ám a kutatók ezt visszautasították, mondván, hogy meg tudják különböztetni a modern építőanyagokat a korabeli kísérletektől.

Az elmélet igazolása számos kérdést válaszolhatna meg, és az építőanyag-fejlődésről alkotott elképzeléseket alapjaiban rengetné meg.