Az emberiség történelmének eddig feltáratlan, illetve kérdéses epizódjainak egyike az egyiptomi piramisok megépítését kísérő mítoszok sora. A philadelphiai Drexler Egyetem kutatóinak a közelmúltban megjelent tanulmánya azonban választ adhat a máig ismeretlen építési alapanyagok és technológiák kérdéseire Az amerikai szakemberek részletes anyagvizsgálatok után arra a következtetésre jutottak, hogy az egyiptomiak betont használtak a piramisok építésénél.
A hagyományos nézet szerint a piramisok köveit egyiptomi bányák kőtömbjeiből faragták ki és formázták meg, majd ezeket a piramisokhoz szállítva rámpák segítségével illesztették a helyükre. Michael Barsoum a Drexel Egyetem anyagmérnök professzora és csapata szerint a piramisoknál használt építőelemek nem nevezhetőek természetes jelenségnek, hanem a kőtömbök egyötödénél egyfajta betont használtak.
Az eredményeket Barsoum a Journal of the American Ceramic Society 2006. decemberi kiadásában hozta napvilágra, illetve kutatási eredményeit korábban Párizsban, 2006. november 30-án egy a Le Palais de la découverte-ben megrendezett sajtótájékoztatón ismertette. Azonban nem ő jutott először a fenti a következtetésre.
Az amerikai tanulmány ugyanis egy a nyolcvanas évekből származó kutatáson alapul. Akkoriban Joseph Davidovits francia tudós végzett kutatásokat az egyiptomi kőzeteken, aki megállapította, hogy a piramisok kőtömbjei mészkő és kötőanyagok formába öntött, majd megszilárdult végeredményei. Davidovits szerint az építőelemek így felvették a mészkő természetes tulajdonságait. A francia professzor saját receptje alapján néhány nap alatt létrehozott hasonló tömböket, mész, kovaföld, dolomit és víz felhasználásával.
A Drexel Egyetem kutatói letapogató és transzmissziós elektronmikroszkópos vizsgálatokkal elemezték a piramisok építőanyagait, összehasonlítva azokat a piramisok környékén talált nyers mészkő mintákkal, és arra következtetésre jutottak, hogy az építőelemek ásványi összetétele eltér a nyers kőzetek felépítésétől, ezzel Davidovits korábbi kutatási eredményeit támasztották alá. Az egyiptomi születésű Barsoum szerint a kövek legalább 20-%-ánál úgynevezett geopolimert, azaz egyfajta mészkő betont használtak az ókori építőmesterek.
Bár a fenti kutatások részben feloldhatják a piramisokat körülvevő találgatások egy részét, azonban nem adnak magyarázatot minden rejtélyre. Továbbra is kérdés marad, hogy pontosan hogyan és mivel mozgatták, illetve emelték a helyükre a súlyos kőtömböket a korabeli szakemberek.