A Magyar Cementipari Szövetség legfőbb törekvése a magyarországi cementgyártás helyzetének javítása, a hazai cementtermékek, illetve betonból készült építmények iránti bizalom növelése. Törekvéseink során a Szövetség széles körű, partnerségen alapuló szakmai együttműködést alakít ki többek között a jogalkotókkal, civil szervezetekkel, nemzetközi intézményekkel.
Hírlevelünk célja, hogy bemutassuk a cement és a beton felhasználásának jelentőségét, hazai és nemzetközi tapasztalatait és újdonságait. Szeretnénk egy olyan kommunikációs csatornát biztosítani olvasóinknak, melyen keresztül bizonyíthatjuk, hogy a cementgyártás stratégiai jellegű iparág. A nemzetgazdaság fejlesztése az építésen múlik, építés pedig nincs cement nélkül. A hazai cementgyártás felzárkózott a fejlett országok színvonalához: az ágazat innováció-orientált, környezetvédelmi és társadalmi szempontból felelősen működő gazdasági tevékenységet folytat. A cementgyárak és beszállítóik meghatározó szereplői az adott régiónak, és munkát biztosítanak az ott élőknek.
Reméljük érdeklődve olvassa majd híreinket, cikkeinket, és amennyiben felkelti érdeklődését a cement és beton felhasználásának bármely részlete, készséggel állunk rendelkezésére a www.mcsz.hu oldalunkon és ismert elérhetőségeinken keresztül.
Skene Richard
elnök
Magyar Cementipari Szövetség